Sajnálom a nagy kihagyást, megjött a kedvem a folytatáshoz, bár ki tudja még mi lesz ebből.
Egy,
kettő,
három,
négy.
Az idegességtől nem tudtam tisztán gondolkozni, szinte semmit nem láttam, amit mégis, azt pedig nagyon tisztán és élesen. Ilyen volt Chance óriási, barna szeme is, amíg elsétált mellettem és futólag megsimította a karomat A szívem - ha lehet - még az eddiginél is gyorsabb tempóra váltott, de nem volt időm elemezgetni a helyzetet, mert elő kellett vennem a mikrofont, beállítani az állványt és a fiúkat figyelnem a megbeszélt jelek után kutatva.
Végül elég sok szöveget kaptam, amit énekelhettem Chance-vel, aminek kifejezetten örültem, mivel énekelni jöttem ide, nem pedig csak ácsorogni a színpad jobb szélén. Mikor Chance bólintott, jelezve hogy végzett a mikrofonállvány beállításával és egyebekkel, határozott mozdulattal felrántottam a hegedűt tartalmazó táskát és kivettem a hangszert, odavittem neki és a kezébe nyomtam. Gyorsan letettem a földre a tokot, majd a gitárt szedtem elő hogy kéznél legyen a gyors váltásnál.
És elkezdődött.
Remegő kezekkel hallgattam az első néhány hangot, amit csak Chance játszott a hegedűjén. Loyd készült a dobok mögött, Sam pedig a basszusgitárját szorongatta. Szépen lassan beindult a zene, egy gitár és a hegedű szólt, mikor Chance elkezdett énekelni jellegzetes, mély hangján, ami kissé rekedtes volt, tehát tökéletes ehhez a dalhoz. Magamban énekeltem vele a sorokat, és lassan kezdtem beleélni magam a zenébe. Már Loyd is határozottan készült belépni a dobokkal, amikor kezdtem rádöbbenni, hogy készülnöm kell. Körülbelül egy perc, tíz másodperc környékén járhattunk, lassan belopóztam a pengetővel és gitárral Chance mögé, ő továbbra is énekelt, én meg kicseréltem a két hangszert, bár kissé nehézkésen ment, a próbákon is mindig sikerült.
Amikor beindult a zene már remegő kezekkel húztam össze a hegedűtokot és felugrottam, hogy be tudjam fejezni a mondatot Chance-vel: "I can't do this on my own." Itt még néhány sor végét együtt énekeltük, Chance-é volt a két "Don't go" én pedig utána következtem egy elég hosszú résszel. Az eredeti dalban csak ez a vokálos szövege, de mi kicsit többet hagytunk nekem, sikerült meggyőznöm a fiúkat. Nagyon izgultam, semmire nem emlékeztem szinte az énekből, de utána is együtt énekeltem Chance-vel a következő részt, azaz én a mondatok végét vele együtt, és közben egymást néztük, szinte végig.
A végén az eredeti dalban többször szerepelt az, hogy "don't go", de mi csak kétszer tettük bele, így láttuk jobbnak. Az egész dalt felgyorsítottuk, mert elég szomorú hangulata volt, de így, a mi előadásmódunkban egy pörgősebb és kevésbé scream-ekkel telitűzdelt szám lett belőle, jobban illett a banda arculatához.
Lassan összepakoltam a rám bízott dolgokat, a színpadon ácsorgó nő pedig szólította az utánunk következőket, de tényleg alig emlékeztem az eseményekből, a következő amire eszméltem az volt, hogy állok a színpad szélén és nyújtom a hegedűt Chance felé, aki úgy vigyázott rá, mintha a gyermeke lenne, óvatosan helyezte biztonságba majd visszaültünk a helyünkre.
Még tíz perccel később is remegett a kezem, de a feszültség megszűnt bennem, amikor az előadásunk után felcsendült a taps, ami nem volt nagyon kiemelkedő, de határozottan hangosabb volt mint az előttünk lévő bandáé.
Visszaültünk, ahol Chance folytatta a jegyzetelgetést, Loyd elaludt, Sam békésen nézelődött én pedig még mindig csak bámultam magam elé, nem nagyon rántott ki semmi az állapotomból.
- Oké vagy? - suttogta a fülembe Chance amikor épp szünet volt.
- Persze - nevettem el magamat az izgalmam utóhatásaként. - Nagyon ügyes voltál - mosolyogtam rá.
- Te jobb voltál, mint szoktál a próbákon - húzta össze a szemöldökét.
- Általában így van, ha izgulok akkor vagy nagyon jó, vagy mindent elrontok és akkor nagyon rossz az egész - nevettünk fel.
- Nincs valami innivalód? - pislogtam rá nagy szemekkel.
- Ne használd ezt a bociszem-dolgot mert nem fog rajtam - vigyorgott rám de megdobott egy már felbontott kólával.
- Nem tudom honnan loptad de remélem a sajátod volt - villantottam rá a fenyegető tekintetemet, de nem bírtam sokáig, mert elnevettem magamat közben.
- Hát figyelj, most már az enyém, hogy így felvettem az egyik szék mellől, de mivel neked adtam akár a tiéd is lehet. Nincs itt semmi probléma - röhögött.
- Komolyan? - bámultam határozottan.
- Enyém volt, igyad már nyugodtan na - nézett rám cinkos mosollyal.
Én pedig úgy döntöttem, hogy iszok, mivel a háta mögött Loyd bólintott egyet, mintegy Chance mondandójának megerősítésképp.
Nagyon sokáig ültünk a tornateremben, bár most sokkal rövidebb volt minden, mint a legelső fordulón. A szakállas férfi ismét felsétált az utolsó durván húsz perces szünet után és a mikrofonba kezdett beszélni.
- Meghoztuk a döntéseinket. Mivel eleinte 30 bejutó tanulóról volt szó, így közel harminc fő jutott be, és olyan bandákat próbáltunk beválogatni, melyekben nem csak egy kiemelkedő tag van, hanem az összhang is szerepet játszik - itt Loyd félrenyelte a vizet amit kortyolgatott én meg elkezdtem röhögni rajta - és ahol olyan produkciót hallhattunk és láthattunk, amelynek van jövője. A válogatás az egész műsor alatt zajlott, mindenki nagy egyetértésben döntött az első 4-5 főről, aztán pedig a bandájuk tagjait elemeztük, és azt bizton állíthatom, hogy mindenki, aki bekerült a verseny következő fordulójába, egyenlő esélyekkel indul, mert mindannyian nagyon kiemelkedő teljesítményt nyújtottak. A sorszámokat nem bejutási sorrendben említem.
Itt következtek a számok, mi pedig nem tudtuk, hogy mikor lesz vége, mennyi lesz összesen, teljesen összemosódtak a fejemben az elhangzott szavak.