5. fejezet

Másnap reggel nagyon fáradt voltam, mert otthon még mindent megtanultam, az összes szöveget, kottát, mindent átnéztem, és a zongorát is begyakoroltam egész éjjelig fent voltam vele. Reméltem, hogy elnyeri a többiek tetszését, de egy dolog szúrta a szememet, azaz hogy arról volt szó, hogy nem vokálos leszek, mégis azt a szerepet kaptam a kihúzott szöveg mennyisége alapján, és mert az eredeti dalban is vokálként szerepelnek ezek a sorok.

Az iskolában gyorsan eltelt az idő, bár a táncórán eléggé elfáradtam, nagyon sokszor próbáltuk el ugyanazt a részt, mivel mindig elrontotta az egyik lány egyszer. Én nem vagyok a legjobb táncosok között, de kétballábas sem vagyok, szóval az utolsó előtti és középső sorokban szoktam állni, ha olyan formációban lépünk fel, de amikor valami másféle felállásban adunk elő, akkor nem kapok nagyobb szerepeket, itt az igazi tehetségeket állítják a középpontba.
Öltözködés közben váltottam pár szót a táncos lányokkal az éneklésről és a tegnapi versenyről, majd miután eléggé ledöbbentettem őket a fejleményekkel, rohannom is kellett tovább. Elmentem ebédelni, majd a következő óráimra, így ment ez egészen délutánig.

A papírra felírt címet kerestem, miközben az uzsonnámat, egy sajtos kiflit fogyasztottam el. Kicsit már így is késésben voltam a megadott időponthoz képest, mert egyszer eltévedtem. A város egy távolabbi részében volt a találkozópontunk, ami számomra elég ismeretlen volt. Végül csak megérkeztem, nyolc és fél perc késéssel a karórám szerint és mire becsöngettem, kiderült, hogy nem csak én késtem el, Loyd is ekkor futott be.
- Szia te lány – köszönt rám.

- Szia – üdvözöltem.
- Látom nem csak én késtem el – nevettem rá, mikor Sam épp kinyitotta az ajtót.

- Na, nincs ilyen nagy jókedv, elkéstetek. Tíz fekvő – utasított minket halál komoly ábrázattal.
- Aha persze – sétáltam be mellette még mindig kacagva.
- Szia Chance – bólintottam.

- Szia – köszönt vissza.

Miután mindenki köszönt mindenkinek, elkezdhettük a próbát. Azaz kezdhettük volna, mivel én szokás szerint leálltam vitázni.

- Mi az, hogy zongora? Ide hegedű kell! És miért csak a vokál részt kapom? Megegyeztünk, hogy veled éneklek – kezdtem bele.

- Ha ennyire ragaszkodsz hozzá, éneklem veled a vokál részt – vigyorodott el kurtán.
- Naa, nincs vita cicuskáim – csapott az asztalra gyengén Sam. Kicsit megkérdőjeleztem a normálisságát, de idővel rá kellett jönnöm, hogy ez ő, nincs menekvés.

- De van. Hegedűt akarok – tartottam ki a hegedűs elvem mellett. - Tudom hogy tudsz hegedülni – böktem vádlón Chance felé. Tegnap éjszaka megálmodtam, hogy Chance a zeneteremben ült és épp hegedült nekem valami számot, az agyamra ment a zene hallgatása. Aztán reggel az egyik órán rájöttem, hogy azért álmodtam ezt, mert megtörtént, egyszer még első évemben a zeneteremben hallottam Chance-t játszani a hegedűjén, szinte már profi szinten játszott.

- Na – csattant fel Sam.

- Mivan? - néztem rá kérdőn. Nehogy már mindenki engem hurrogjon le.
- Nem hegedűzünk, alapszabály hogy nem hozzuk szóba a hegedűket – nézett rám úgy Sam, mintha ezt tudnom kellett volna már a kezdet kezdetétől fogva.

- Mit akarsz, olvassam ki a gondolataidból, hogy nem bírod a hegedűket?

- Nem, de legalább fogalmazhatnál kicsit kedvesebben, a hangnem nem megfelelő ha egyenrangú társakról van szó, főleg ha rangban feletted állókról – emelete meg a hangját Sam is, és miközben rangban felettem állókról beszélt, magára és Chance-re mutatott.

- Nem kötelező ezt együtt csinálnunk – dobtam le magam egy meglepően kényelmes fotelbe a hangulatos, meleg színekkel rendelkező nappaliban.

- Nem is – sértődött meg Sam és kiment a konyhába.

- Ne vedd magadra, nagyon bír engem és felidegesíti, ha valami rosszul jön ki részemről – veregette meg a vállamat Chance.

- Nem vagyok valami kutya – rántottam el magamat a közeléből. Engem csak ne ütögessen senki.

- Nem úgy értettem – nézett rám tanácstalanul, majd az ajtóban szobrozó Loydra pillantott segélykérően.

- Tegnap láttam meg először, mit akarsz? - röhögte el magát lemondóan, majd Chance is csatlakozott hozzá.

- Van nekem ennél jobb dolgom is – álltam fel sértődötten.

- Most már maradj, elmesélem a sztorit, ha te is elmesélsz nekem valamit – húzott át a kanapéra Chance.

- Megnézem hogy merre van a szépfiú – sétált ki diszkréten Loyd, bár semmi szükség nem volt rá.

Hát sziasztok!
A következő hét sem lesz egy leányálom, de megpróbálok emberi időben frissíteni, de ahhoz ti is kelletek, szóval jelezzétek valahogy, hogy itt vagytok és olvastok légyszi.:)
Beatles_Lány.xx